Projektek
Határtalanul
Éménybeszámoló
HAT-19-02-0267
Kárpátalja
2019 őszén a történelmi Magyarország részét képező Kárpátalján a feledhetetlen öt napos út során a diákok nemcsak a kárpátaljai magyarság történelmi és kulturális örökségeibe nyerhettek betekintést, hanem a jelen magyarság életével, létszámával és etnikai összetételével is megismerkedhettek. A történelmi és kulturális emlékhelyek, a megmaradt várak, kastélyok, templomok és más fontos épületek megtekintése mellett a térség természeti adottságait is felfedezhették, mellyel nemcsak tudásuk tárát, hanem nemzettudatukat is erősíthetik. Az igazán tartalmasnak mondható 5 nap során diákjaink városismereti verseny formájában felfedezték a történelmi Munkács városát és várát. Ellátogattunk Beregszászra, ahol a Bethlen-kastély gazdag múzeumi tárlatát tekinthettük meg. Később az ungvári várban róttuk le kegyeletünket a Krími háborúban elesett kárpátaljai katonák emléke előtt. Az Ungvári vár vagy a Dugeth- vár mellett a Skanzent, a görög katolikus Székesegyházat, az egykori vármegyeházat, az egykori zsinagógát, a mai Filharmónia épületét és a Petőfi téren álló Petőfi Sándor szobrot is volt alkalmunk megismerni. Leereszkedhettünk a II. világháborús Árpád-vonal bunkerrendszerébe, majd megcsodálhattuk a Vereckei- hágót is és a Honfoglalási emlékművet is. Libegőztünk a Gemba-hegyre, majd az 1989 óta természetvédelmi Szinevéri Nemzeti Parkban lévő Szinevéri-tónál gyönyörű környezetben időztünk. Keskeny gyalogösvényen feljutva tekintettük meg a Huszt vár romjait, melyről Kölcsey Ferenc írt Huszt című versében.
A kárpátaljai diákok október első felében látogattak el hozzánk. Első nap Budapest nagyobb történelmi nevezetességeivel ismerkedtek meg, vezetett túra keretében: Országház, mint a magyar törvényhozás otthona. A Városligetben a Vajdahunyad vára, Hősök terén a Millenniumi emlékmű megtekintésével folytatták útjukat. Délután a Nemzeti Múzeumban a magyar történelem tárgyi emlékeit tekintették meg. Este a Nemzeti Színházban magyar nyelvű színházi előadáson vettek részt. A következő napon végre találkoztunk partneriskolánk diákjaival Nagykanizsán. Közös programként városnézés, múzeumlátogatás, gyalogtúra szerepelt a Csónakázó-tóhoz, és a Kilátóba kísértük a munkácsi diákokat. Ellátogattunk a Zobori Élményparkba is, ahol tradicionális magyar játékot játszottunk, métáztunk, majd kipróbálhatták az íjászkodást is valódi nomád íjakkal. A természet házának köszönhetően megismerkedtek a Kis-Balaton növény és állatvilágával, tanulmányozták a folyók, gátak és örvények működési rendszerét. Bejárták a Hermann Ottó tanösvényt és a Kányavári sziget Búbos Vöcsök Tanösvényét. Alkalmunk volt részt venni a keszthelyi Festetics kastély tárlatvezetéses múzeumlátogatásán is. A záró napon Székesfehérvár és Pákozd történelmi emlékhelyeit keresték fel vendégeink.
GALÉRIA
Határtalanul