SZC logo

Nagykanizsai Szakképzési Centrum

OM kód: 203044/002 | 8800 Nagykanizsa, Ady Endre u. 29.

Intézmény logo

Nagykanizsai SzC Thúry György Technikum

HírekKözérdekű adatokCLASSROOMKRÉTA

Projektek

Erasmus+ 2022-1-HU01-KA121-SCH-000060995

0. Nap(06.18): A nulladik nap igazából az utazásról szólt, hiszen egészen reggel korántól estig utaztunk. Nagykanizsáról reggel 4-kor indultunk egy kis késéssel, mert valaki megbetegedett.

Egy kis magánbusszal mentünk egészen Budapestig, ami után egy kis utánfutót kötöttek a bőröndöknek. Amikor kiszálltunk a kisbuszból, nagyon siettünk a vonatunkhoz. Egy csodás lehűtött kényelmes vagonban utaztunk, egészen Drezdáig. Amikor 17 óra körül megérkeztünk, egy kis meglepetés ért minket, mikor megláttuk hova kell felvinnünk a bőröndöket…egy vasúti felüljárón kellett átküzdenünk magunkat. Megérkeztünk a szállásra, kellemesen csalódtunk, mert egy csodás, tiszta és kényelmes szobát kaptunk. Kipakoltunk, és vártuk, hogy elkezdődjön a következő csodás nap.

 

1.Nap: Reggel bár picit nehezen, de ügyesen felkeltünk és készültünk a suliba, amit már úgy vártunk. Egy nagyon kedves, befogadó környezet várt minket itt. Körbevezettek a suliban, utána pedig gyakoroltuk a német és a szászi kiejtést (ami nem mellesleg nagyon nehéz). Tino, a kedves itteni tanárunk, miután rengeteg új dolgot tanított, még körbe is vezetett a csodálatos belvárosban. Ott még egy kis szabadidőt is kaptunk, amit ki is használtunk és bevásároltunk a következő napokra egy Aldiban. Rengeteg képet csináltunk, hogy mindig emlékezni tudjunk majd ezekre a felejthetetlen napokra. Egy hosszú séta után haza indultunk, és eltettük magunkat holnapra.

 

2.Nap: A hihetlen napok után nem gondoltuk, hogy lehet még csodásabb egy nap, de lett. Kedden egy csapatmunkát kaptunk Tinotól, ami nagyon vicces lett, és rengeteget nevettünk a készítése alatt. Suli után elmentünk libegőzni, és megcsodáltuk fentről is a meseszép várost.

 

3.Nap: A harmadik napunk az iskolában, a németországi kiejtésekről szólt. Hihetetlen hogy mennyi tájszólás/kifejezés van szétszórva az országban. Iskola után, elmentünk a belvárosba és megnéztük a 127 lépcsős Frauenkirchét. Haza fele az utunkat egy kis kompút segítette. 

 

4.Nap: Csütörtöki napunkon a suli után a Panometer látványosságot néztük meg. Sajnos az út során láttuk, hogy egy villamos milyen komoly balesetet tud okozni, így már még óvatosabbak leszünk a közlekedésnél. Miután megcsodáltuk a gyönyörű óriás festményt, elmentünk Nettoba és LIDL-be bevásárolni.

 

 

5.Nap: Pénteken a szokásos reggeli indulással elindultunk egy igazi német iskolába. Egy hatalmas emeletes épületben a 4 emeletes német sulit néztünk meg. Láttuk, hogy az ott tanulók milyen csodálatos körülmények között tudnak tanulni, és hogy milyen eszközökkel. Hihetetlen tisztaság, modernség jellemezte az iskolát, amelyben a német diákok és tanárok temérdek kedvességgel vártak minket.

  

 

6.Nap: Reggeli 8 órás indulással elindultunk a Szászországi Svájcba. A mesés kilátás elámított minket. Rengeteget kirándultunk és lépcsőztünk, de a látványért megérte. Busszal hazautaztunk és pihentünk egy picit.

 

 

7.Nap: Vasárnap végre későbbi keléssel, és 10 órai indulással elindultunk a drezdai állatkertbe. Láttunk majmokat, orángutánokat, elefántot, zsiráfot, szurikátákat és pingviniket is. Nagyon aranyosak voltak. A végefelé pedig még játszótereztünk is. Utána kisvasútaztunk, ami nagyon vicces és bulis volt. Estefelé hazaértünk, lefürüdtünk és pihiztünk.

 

 

8.Nap: Egy új hétfővel, egy új hét kezdődött. Az első hetet nagyon élveztük, így nagyon vártuk már a következőt. Szóval a napunkat ismét a sulival kezdtük, de utána a program szupika volt. Grünes Gewölbe múzeumban voltunk, ahol mindenféle régi lovas felszerelést, ékszereket, fegyvereket láttunk. Hihetetlen volt milyen csodás kiegészítők voltak régen. A múzeum után ettem egy nagyon finom és híres németországi kínai ételt, ami egyszerűen isteni volt. A szabadprogram után hazaindultunk és készültünk a holnapra.

 

9.Nap: A második keddünkön a suli után a Militärhistorisches Museumba látogattunk el. Egy érdekes új rendszert is láttam, hiszen mielőtt bementünk le kellett venni a táskáinkat és el kellett őket zárni. A múzeumban az 1300-as évek Drezdájától napjainkig láttunk kiállításokat, amin egy lelkes idegenvezető vezetett minket körbe, és nagyon érdekes dolgokat mesélt a régmúlt időkről. A program után elmentünk plázába, ahol bevásároltunk.

 

 

10.Nap: A szerdai reggelünket egy picit később kezdhettük, hiszen 9-kor találkoztunk lent a recepciónál és indultunk el az aznapi programra. A Hauptbahnhoffal szemben, egy Roller Coaster- éttermet látogattunk meg. Ilyen modern éttermet még soha nem láttam. Síneken szállítják ki az ételeket, italokat ami nagyon érdekes volt számomra. Egy magas gömbben volt az egész étterem, és gyönyörű volt a kilátás. Miután végeztünk és megebédeltünk, tanultunk még egy picit a suliban.

 

 

11.Nap: Csütörtökön az utolsó előtti napunkon az iskolában az egyik bemutató ppt-re készültünk. A suli után elmentünk érdekes házakat megnézni. Ezt a közeli városrészt úgy hívják, hogy Kunsthofpassage. Kicsi, kedves, színes és zegzugos. Netto-ba ezek után bevásároltunk egy picit és amikor hazaértünk szépen lassan elkezdtünk pakolászni a visszaútra. 

 

 

12.Nap: Az utolsó napunkon az iskolában már csak a prezentációnkat csináltuk és előadtuk. 4 pptt csináltunk az itt töltött két hétről, és bemutattuk. A WBS-Schule nagyon aranyos volt, és megvendégelt minket egy kis csokira, kávéra, és gyümölcsre. A búcsúzkodás után elmentünk vásárolni a hosszú útra. Hazatérés után összepakoltunk és készültünk másnapi útra.

 

13.Nap: Reggel 7 órai keléssel ébredtünk is készültünk a nagy hazatérésre. Összegyűltünk, leadtuk a kulcsokat és a hűtőkulcsokat is, és elindultunk a bőröndjeinkkel a villamosmegállóba. 9-re értünk oda a Hauptbahnhof-ra és hivatalosan 11 után indult volna a vonatunk. Picit körbenéztünk a placcon és utána felmentünk a peronhoz. Sajnálattal láttuk, hogy a vonatunk rengeteget fog késni, ezért várnunk kellett. Végül kb. 13 óra körül sikerült felszállnunk a vonatra és jóval utána sikerült elfoglalni a végleges helyünket, hiszen annyira tele volt az összes vagon, de szerencsére volt helyjegyünk, így le tudtunk ülni. Éjjel 11-re értünk Budapestre és hajnali 2-re Nagykanizsára. Búcsút vettünk egymástól és haza indultunk.

Videó

    Szép Virág.docx

Letöltés

Partnereink

SZC logo

Nagykanizsai Szakképzési Centrum


Nagykanizsai SzC Thúry György Technikum

8800 Nagykanizsa, Ady Endre u. 29.

Telefon: 93/509-590

E-mail: titkarsag@kerikanizsa.hu

OM azonosító: 203044/002


2024Nagykanizsai SzC Thúry György Technikum