Adj egy ötöst!

29 nov

Iskolásoknak szólt az a pályázat, amelynek az volt a célja, hogy a fiatalok megismerkedjenek fogyatékossággal élő emberekkel.

A pályázatot – amely Spanyolországban már 34 éve működik – első alkalommal írta ki a Salavita Alapítvány Magyarországon. A keris diákok számára mégsem volt újszerű a feladat. – Ötödik éve csináljuk ezt a kooperációt a magyarszerdahelyi Napsugár Otthon lakóival. Idén találkoztunk a többi iskolával egyetemben ezzel a pályázattal először. Amikor megláttuk, azt gondoltuk, ránk formálták ezt a pályázatot. A diákságunk szerencsére nagyon jól áll ehhez a dologhoz. Nagyon könnyű volt szelektálni köztük, hiszen nagyon sok gyereknek volt kedve bekerülni már anno 5 évvel ezelőtt ebbe a programba – mondta Barbalics László a NSZC Thúry György Szakképző Iskolájának mentor tanára.

Az elfogadásra – a program részeként – idősebb diákok okítják a fiatalabbakat, emellett érzékenyítő tréningeket is tartanak az iskolában. A KeriKanizsa integrált sportnapot szervezett, amelynek során Zalaszabarban töltöttek el résztvevők egy maradandó élményt nyújtó napot. – Az otthonban lakók Facebook-on be is jelöltek, telefonszámot cseréltünk, felhívtak, beszélgettünk. Mi újság, hogy vannak, mikor találkozunk újra. A Keris diákokkal pedig igen, szorosabb lett a kapcsolatunk – nyilatkozta  György Viktória.

A KeriKanizsa csapata a legjobb 10 közé jutott a pályázaton, a jutalmukat, 400 ezer forintot, a magyarszerdahelyi otthon lakóival közös kirándulásra használják fel.

http://www.kanizsatv.hu/hirek/22735/adj-egy-otost/